HU
 | 
EN
 

Referencia neve: Komádi Fogyatékos Otthon 2006

Komádiban régóta működött egy fogyatékosok ellátására ápolására szakosított épületegyüttes a településen kívül régi mezőgazdasági épületekből kialakított otthonban. Az ott tapasztalható körülmények szinte tarthatatlanok voltak. A tervezést megelőző szakmai látogatás több szempontból is mély nyomot hagyott az emberben. 
A fenntartó önkormányzat felismerve a körülmények emberi élethez méltatlan voltát elhatározta egy új, korszerű otthon megvalósítását. 
A tervezett épületegyüttes Komádi belterületének határán valósult meg némileg izolálva a betegeket a városi forgalomtól, zavaró környezeti hatásoktól, megteremtve a nyugodt élet körülményeit. 
A megrendelő által meghatározott szakmai elvek alapján egy száz férőhelyes főépület, és négy, egyenként 12 férőhelyes lakóotthon került elhelyezésre a területen. 

A főépületben kaptak helyet a kevésbé szocializálható ápoltak a földszinten, két, egyenként 50 férőhelyes ápolási részben. Ez a két ápolási rész egymásra merőlegesen helyezkedik el. Két folyosó csatlakozásánál, a negatív sarokponton alakítottuk ki az ápolók pultját, ahonnan mindkét irányba beláthatók az ápolási részlegek, így éjszaka egy nővér is elláthatja az ügyeletet. Hasonló a kialakítása az emeleti résznek is, itt kisebb létszám - 37 ápolt kerülhet elhelyezésre. A főépületben kapott helyet az adminisztráció, a 300 adagos konyharész, 50 férőhelyes földszinti ebédlővel, és emeleti dolgozói étteremmel, valamint saját mosoda, és az egyéb üzemelés szempontjából nélkülözhetetlen helyiségek. Az épület középfolyosós elrendezésű a két ápolási szárnyon, míg a kiegészítő funkciókat magába foglaló két másik szárnyon oldalfolyosós. 

A belső közlekedő terek természetes belső megvilágítására kiemelt figyelmet fordítottunk, az emelet felett tetőbe épített üvegfelületekkel, és az emeleti közlekedők felhasításával.  

Az épület fontos eleme egy közel 400 m2 alapterületű belső udvar, ami biztonságos (kontrollált) szabadtéri tartózkodást tesz lehetővé egy humanizált módon kialakított intim területen. Természetesen az udvar egyéb részei is alkalmasak közösségi programok megrendezésére, lehetőség van virágkertészetre, sportolásra, szabadtéri sütésre-főzésre.

A négy különálló lakóotthon a legkevésbé sérült állapotú ápoltak otthonszerű elhelyezését szolgálja. Minden egységben nemenkénti vizesblokk, foglalkoztató és konyha-étkező található. Itt az elhelyezés kétágyas szobákban történik.

A létesítmények mindegyike akadálymentes közlekedést tesz lehetővé.

Az épület időtálló, mechanikailag ellenálló anyagokkal burkolt, éppen az épület használóira való tekintettel. További törekvés volt, hogy a funkcionális kialakítást az épület tömegképzésében is igyekezzünk visszatükrözni. 
Anyaghasználat tekintetében teljesen hagyományosnak tekinthtő az épület, tégla falakkal, monolit vasbeton födémmel, fa fedélszerkezettel. Ami talán különlegessége volt még a feladatnak, hogy a legsúlyosabb állapotú betegek lakrészében minden gépészeti és elektromos szerelvényt vandálbiztos anyagokból, bontásnak ellenálló kialakítással kellett megtervezni.

Az épület végső formájának kialakítása, az igen rövidre szabott határidő ellenére, jó hangulatú kollektív munka eredményeképpen jött létre. Szerencsére magunk mögött éreztük a megrendelő támogató hozzáállását is, mely a minőségi anyagok beépítésére irányuló tervezői törekvést nem korlátozta.
Sajnálatos módon a terv készítésében oroszlánrészt vállaló szeretett kolleganőnk, Pethő Hedvig hosszú betegség után bekövetkezett tragikusan korai halála miatt, már nem élhette meg az épület kivitelezésének megkezdését. 

Az épület a Velux Kft. által meghirdetett „Tetőtér díj 2007.” pályázaton 27 pályamű közül III. díjat kapott.